Sokan
voltak kíváncsiak az F1RFT 2008 liga első futamára, melyet az
ausztrál pályán bonyolítottak le. Az új időmérő szabály nagyon
jót tett, és kiválóan bevált. Sokkal érdekesebb lett a
kvalifikációs verseny. A legtöbben már az elején azonnal
kimentek "fogyasztani", hogy az utolsó 4-5 percben egy
gumicserével a lehető legjobb időt érjék el. Néhányan rá is
fáztak, mivel éppen a végén ment mindenki ki egy gyors kör
erejéig, amivel sikerült egymást akadályozni. Így járt többek
között DeaTheX is, aki az egyik esélyese volt ennek a futamnak.
Csak az ötödik legjobb időt autózta. Jesus, Richy és Lori
foglalhatta el az első három rajtkockát. |
A Simsporttv-nek
köszönhetően, most már élőben láthatták az internetezők az F1RFT
liga első futamát. Ez nagy lökést adott a pilótáknak, csak hogy
bizonyítani tudjanak a nagy publikum előtt is. Kiváló rajtot
vettek többen is. Szerencsére baleset nem volt a rajtnál, igaz
ez nem igen jellemző a ligában. Jesus, DeaTheX, Richy szinte
együtt fordultak be az első kanyarba, ami Jesusnak sikerült
jobban. Jesus hibázott az első kör közepén és DeaTheX újra
átvette a vezetést, ami a 13. körig tartott is. Csak hogy Ő is
hibázott, és ismét Jesusnál volt az előny. A harmadik helyen
többen is váltották egymást, de ekkor éppen PicceY volt,
majd Johnny, Richy, Lori, Dody, Messias, Robson volt az
első bóly sorrendje. Kis leszakadással Cobi vezette meglepetésre
a második bolyt, megelőzve neves vetélytársait, mint pl.
Hunfefét, sompirt. Oldmann-t és még sorolhatnám. Sajnos Holczi
már az első körökben feladni kényszerült a futamot. menetközben
kisett még meglepetésre Richy, PicceY és Oldmann is. A első
nyitó futamot végül is Jesus nyerte meg, meggyőző fölénnyel
DeaTheX előtt. Harmadik A születésnapját ünneplő JohnnY lett.
Gratulálunk neki. 4. lori, 5. Dody, akinek eredményét törölni
kellett, mert kilökés után nem várta be ellenfelét. Így Robson
előre lépett az ötödik helyre, aki nagyon magabiztosan vezette a
williams autót. Hatodik lett messias, 7. sompir, és az utolsó
pontszerző Cobi lett a Super agurival. Célba ért még Hunfefe,
Dragonwilson, Ampervadász, Kopeczky és Qkori. |
Összesítve: Hallatlanul
feszült és izgalmas futamot tudhatunk magunk mögött. Méltó és
sikeres rajt volt az F1RFT ligának. Sportszerűségből jelesre
vizsgázott a társaság. Köszönet a Simsporttv-nek a futam
sugárzásáért. Reméljük mindenki jól szórakozott, és bízunk
benne, hogy a jövő heti Maláj Nagydíra is ellátogatnak. |